Mailáth-kastély
é.sz. 48.389998
k. h. 22.006470
Mutasd az utat – Majláthov kaštieľ, J. Majlátha 20, 076 51 Pribeník
Megközelítés autóval: Királyhelmecet elhagyva a Perbenyik-Lácacséke határátkelőnek véve az irányt, Perbenyik központjában található a kastély épülete, amely jelenleg kétnyelvű szakközépiskolának ad otthont.
A perbenyiki kastélyt Kelet-Szlovákia egyik legszebb műemlékeként tartják számon. Egy időben a falu a Sennyey családhoz tartozott, majd I. Mailáth József Sennyey Antóniával kötött házassága során lett Perbenyik Mailáth-birtok. I. Mailáth József 1798-ban kezdte meg az akkor még egyszintes, három szárnyból álló kastély építtetését, amelyet angolparkkal vettek körül. A Bodrogköz építészeti kincsei közé tartozó kastélyhoz később egy kápolnát is emeltek. Második tulajdonosa II. Mailáth József gróf volt, aki feleségével Széchenyi Máriával a jótékonyságáról volt híres. A gróf kórházat, hitel- és fogyasztási szövetkezetet alapított, felesége pedig nőegyletet, szegény gyerekek iskoláztatását támogató szervezetet támogatott. Csaknem 50 évig élt együtt boldogságban a nemes lelkű pár. Végső pihenőhelyüknek egy a kápolnához közeli sírboltot választottak.
1899-ben az épületkomplexum teljes körű átépítésen esett át. Kibővítették, emeletet és új berendezést kapott, valamint egy víztornyot is emeltek mellé, amely a birtok vízellátását biztosította. Belső berendezésének nagy része a II. világháború során elveszett vagy megsemmisült. 1945 után gyermekotthon, 1952-től pedig magyar nyelvű gimnázium működött benne.
Az U-alakú, klasszicista és romantikus stíluselemekkel gazdagon díszített kastély felújítása az utóbbi években folyamatosan zajlik. Bodrogközi művészek képzőművészeti alkotásai is láthatók a pompás terekben.
A műemlékvédelem alatt álló épületben ma szakközépiskolaiskola működik, a kápolna pedig nyilvános római katolikus templomként funkcionál. Bár az iskola termei nem látogathatók, az épület külseje, parkja és udvara olyannyira vonzó, hogy a térségbe látogatók a mai napig a fontos látnivalók között tartják számon. Perbenyik leghíresebb családját még jobban Cap György Élet a kastélyban című monográfiájából ismerhetjük meg.