Stósz „tájháza” utcai telekhatáron álló, eklektikus stílusú, földszintes polgárház. Öttengelyes homlokzatának leghangsúlyosabb eleme a nagyméretű fakapu, amely fölött apácarács szolgálja a kapualj megvilágítását. Az íves szemöldökű, kifelé-befelé nyíló ablakai körüli egyszerű, sekély vakolatdíszek és vakolt párkányok jelentik az épület egyedüli díszét. A homlokzaton kétnyelvű emléktábla és dombormű hirdeti, hogy ebben a házban született, dolgozott és halt meg Fábry Zoltán (1897-1970) író, publicista, lapszerkesztő és kritikus, a csehszlovákiai magyarság értelmiségének egyik kiemelkedő alakja.

Az író élete dióhéjban

Fábry Rozsnyón tanult, majd sorkatonaként harcolt az I. világháborúban. Egyetemi éveit Budapesten töltötte, ahol magyar-történelem szakon szerzett diplomát. Hamarosan visszatért Stósz hangulatos részén álló szülőházába, ahonnan kiterjedt levelezést folytatott magyarországi és erdélyi irodalmi körökkel, valamint számos magyarországi és romániai magyar irodalmi lap szerkesztője és szerzője volt. A kapcsolattartás ezen formájával volt képes tájékozódni a világ jelentős eseményeiről és továbbra is szereplője maradt a magyar irodalmi életnek. Könyveivel és esszéivel Közép-Kelet-Európában elsők között szállt szembe a fasizmussal. Meggyőződéses humanistaként nyíltan fellépett a fasiszta irodalom és közhangulat ellen, amiért 1939 és 1941 között kétszer is börtönbe zárták. Az 1945 utáni csehszlovák időkben viszont magyarsága vált kirekesztésének okává, így évekig szilenciumra ítélték.

Az elnyomás részleges oldódását jelezte, hogy – antifasiszta tevékenysége miatt – a hatalom megszüntette elhallgattatását és 1949-ben örökös Csemadok elnökké választhatták. Ezután szabadabban tevékenykedhetett, részt vett a magyar irodalmi közéletben, megalapította és szerkesztette az Irodalmi Szemle című folyóiratot. Haláláig fenntartotta erdélyi irodalmi kapcsolatait is. 1970 májusának utolsó napján csendben, otthoni magányában hunyt el. Háza ma irodalmi emlékhely és írói alkotóműhely.

(forrás: regifotok.csemadok.sk)

Fábry öröksége

Fábry egykori hajlékába lépve olyan érzés fogja el az embert, mintha fél évszázadot utazott volna vissza az időben. A helyszín még ennyi év elteltével is hűen idézi meg az akkori kor szellemiségét. A takarosan berendezett szobákban először a jellegzetes „múzeum illat”-ra leszünk figyelmesek. Minden egyes levegővétellel egyre jobban átérezzük, milyen körülmények között élt az az író, akit több évre elhallgattatott a rezsim. Hamar figyelmesek leszünk a tekintélyes méretű magánkönyvtárra, amely csaknem 10 ezer darabot számlál. Át is fut az agyunkon, hogy egy ilyen jellegű gyűjteménynek manapság felbecsülhetetlen anyagi és eszmei értéke lehet. Amennyiben leveszünk egy kötetet a polcról, nagy valószínűséggel német nyelvű könyvet tartunk majd a kezünkben. A könyvtárat jelenleg nem nagyon látogatják. Voltak azonban olyan idők, amikor egymásnak adták a kilincset az irodalmárok és a kutatók. Olyan egyedi kincsek vannak a gyűjteményben, amelyek nemcsak a felvidéki író iránt érdeklődők, hanem egyetemisták vagy műkedvelők számára is érdekesek lehetnek.

Az író végrendelete szerint a teljes ingatlan és a házban található tárgyak a Csemadok tulajdonába kerültek. Ezután múzeum lett kialakítva benne, amelyet eleinte gyakran kerestek fel látogatók. Az idő múlásával azonban az érdeklődés elapadt, a ház pedig egyre rosszabb állapotba került. A teljes körű felújítás az elmúlt évtizedben valósult meg. Helyreállították a tetőt, kicserélték ki az ablakokat és a padlót, kifestették a szobákat, valamint beszerelték központi fűtést.

(forrás: ujszo.com – Vataščin Péter)

Gondozzák, újítják a házat, hogy Fábry emléke ne merüljön feledésbe

„A Fábry Zoltán emlékház jelenleg a Kassa Megye Kulturális Központ égisze alatt működik. A Kassa Megye Önkormányzata 2017-ben kibővítette a kulturális központ tevékenységét, azzal a céllal, hogy Fábry Zoltán körülbelül 10 000 kötetből álló könyvgyűjteménye feldolgozásra kerüljön, illetve az emlékház gondozása megfelelően biztosítva legyen és bekapcsolódhasson az idegenforgalomba. Ennek alapján született a megegyezés, hogy a Csemadok tulajdonát képező ingatlant, 10 évre bérbe kapja a kulturális központ.

2020-ban halálának 50. évfordulója alkalomból a Kassa Megye Kulturális Központ és a Magyar Nyelv Múzeumáért Alapítvány egy határokon átnyúló európai uniós projekt jóvoltából különböző aktivitásokat és programokat valósított meg. Lecserélték a régi könyvespolcokat, a könyvek pedig tisztítás és kisebb javítások után kerültek vissza az új helyükre. Katalogizáltak mintegy 3000 darab magyar nyelvű könyvet, az író személyes tárgyai, kéziratai pedig vitrinasztalokban kaptak helyet. Létrejött Fábry Zoltán életét, munkáját és szellemi örökségét bemutató vándorkiállítás, ami Szlovákiában és Magyarországon került bemutatásra, illetve új kiadványunk, amely segíti megismertetni az írót az érdeklődővel. Sikerült megszerveznünk egy online konferenciát, ahol nyolc előadó méltatta Fábry Zoltán érdemeit.„ – mondta el Zeman Krisztián, a Fábry-házat is működtető Kassa Megye Kulturális Központ projektmenedzsere.

Többnyelvűség – áldás vagy átok?

Fábry utolsó üzenetét stószi otthonából küldte: “Üdv a többségnek! Határon innen és határon túl: jóakaratot, meglátást, megértést, megváltást! – Béke velünk.” Ezek a szavak is jól tükrözik azt, amivel szinte élete utolsó pillanatig foglalkozott: a kisebbség helyzetével. Fábry egyfajta sokkhatásként élte meg Trianont, ténye élete végéig kísérte és kísértette. Mindig fájdalommal és keserűséggel elevenítette föl, de egyben újat teremtő hittel és erővel is.

Alakítója és formálója volt – szavával élve – a “szélre gereblyélt magyarok új hazájának”. Nem véletlenül nevezték „vox humana”-nak, vagyis az emberiség hangjának. Munkássága azért is példaértékű, mivel megoldást próbált nyújtani abban az új, idegen helyzetben, amelybe a kisebbségek kerültek a világégések után. Szerinte a többség és a kisebbség kölcsönös közeledése és egymás megértése a kulcs. Tapasztalatból is mondja ezt, hisz a többnyelvűség gyakorlatilag egész életének része volt. A magyar és szlovák nyelvek mellett ugyanis, német és mánta szavakat is gyakran hallott Stószon.

Štós – kúpele 245, 044 26 Štós

A Szlovák-érchegységhez tartozó Ökör-hegyek között, a 650 méter tengerszint feletti magasságban fekvő Stószfürdő a legideálisabb pihenőhely a széles környéken. Miután Stósz bányái a 19. század elejére kimerültek, a vasművesség lett a vezető iparág a vidéken. 1802-ben már jegyzik késgyártó vállalkozását. A késgyártók közt is volt egy kiváló szakember Komporday Róbert mester, aki olvasott, művelt, természetszerető ember is volt, nem mellesleg pedig lelkes híve a víz gyógyítói erejének. Neki köszönhető, hogy 1881-ben részvénytársaság alakult amely a Stósz fölötti, az időjárás viszontagságaitól védett, tizenkét állandó hőfokú forrással bíró hegyoldalon megalapította a gyógyfürdőt. Akkoriban nagyon divatosak voltak a fürdőhelyek. A polgári jólétben élők gyakran egészségük megőrzéséért vagy csupán szórakozásból jártak fürdőhelyekre.

A társaság 1883-ban meg is nyitotta az első fürdőépületeket. 1889-ben, miután fürdőorvost szerződtettek ide, már gyógyfürdőként tartották számon. Igazi fénykora ekkor kezdődött, amely az első világháború kirobbanásával véget is ért. Egyik érdekessége, hogy a századforduló idején Csáth Géza, a tragikusan és fiatalon elhunyt író-orvos is dolgozott itt fürdőorvosként. A háborút követően, 1927 után lendült fel ismét a fürdőélet Stószon. Kassa viszonylagos közelsége miatt kedvelt kirándulóhely lett. Napjainkban víz- és gőzfürdők egész komplexuma található itt olyan különlegességekkel, mint a gyógyfüves, eukaliptuszos vagy finn szauna, a vitális eső, a vízi út, a hidromasszázs-medence vagy éppen a tepidárium. Pihenni akár a környező erdős parkban is kiválóan lehet, ahol kétszáznál is több értékes fa és virág nő. A fürdő közelében egy mesterséges patak csörgedezik csodás kaszkádokkal és vízeséssel.