Kassa felől, a hosszú Branisko alagútból kilépve Szepes várának fenséges sziluettje tárul elénk. Az egyik legmeghatározóbb építmény a széles környéken. A Szepesség és Sáros régiókat összekötő főút széles területének legfigyelemreméltóbb eleme. Annak ellenére, hogy Szepesváralja fölé emelkedik, kataszterileg Zsigra község területéhez, azaz Kassa megyéhez tartozik.

Szepes vára egy kiválóan megőrzött örökség, amely nemcsak a Szepesség, hanem egész Kelet-Szlovákia egyik leglátogatottabb helye. Jelentősége túlmutat a régió határain, amit az évről évre növekvő látogatók száma is bizonyít, akik a világ minden szegletéből érkeznek. A D1-es autópályán keresztül könnyen megközelíthető, vonzerejét a közvetlen közelében található számos érdekes látnivaló is növeli. Szepes vára a zsigrai Szentlélek-templommal, Szepeshellyel, Szepesváraljával és Lőcse városával együtt szerepel az UNESCO világörökségi listáján.

A vár egy nagy mészkősziklán áll 634 méteres tengerszint feletti magasságban. 200 méterrel magasodik a környező terep fölé. Kiterjedésével Európa egyik legnagyobb váregyüttesei közé tartozik és Szlovákia legnagyobb vára is egyben. Teljes területe több, mint 41 000 m2.

Petőfi Sándor, a magyar költészet egyik legismertebb és egyik legkiemelkedőbb alakja így írt a tájról: „És eléri az ember a szepesi határt, melyet Branyiszkónak neveznek, és áll az egyik oldalon lejtős, a másikon meredek roppant bérc tetején, honnan belát a gyönyörű Szepes tündérvölgyébe, látja Váralját s mellette a puszta várfalakat, melyeknek egykor bíboros termében született Zápolya…“

A várhegy legrégebbi, csaknem hétezer éves leleteit újkőkori emberek hagyták maguk után. 1938-ban még egy neandervölgyi koponyát is találtak a szomszédos Dreveník-dombon lévő kőbányában. A vár legrégebbi írásos említése 1120-ból származik. Kezdetben, a korabeli feudális magyar állam északi határán végvárként szolgált, később nemesi lakhely lett. Az évszázadok során a vár több nemesi család tulajdonában volt és hatalmi harcoknak volt kitéve.

Számos különböző legenda maradt fenn mind a mai napig. Az egyiket, Roland lovag és Hedvig hercegnő legendáját, mindenképpen érdemes kiemelni. Roland egy félelmetes lovag volt, akitől az egész környék rettegett. Rablásai nemcsak a Szepességet, hanem a távolabbi régiókat is veszélyeztették. Kíméletlensége nem ismert határt, még a szepesi prépostot is elfogta. Ekkor már maga a király is értesült Roland tetteiről és halálbüntetéssel fenyegette meg. Hedvig lengyel hercegnő és kísérete éppen ezidőben haladt át a helyi erdőkön. A szépséges hercegnő elcsábította Rolandot, aki magával vitte őt a kastélyába. Végül úgy alakult a helyzet, ahogy arra senki sem számított. A lovag és a gyönyörű Hedvig között fellángolt a szerelem, amely mindenek felett diadalmaskodott. Roland kegyelmet kapott a királytól, sőt, még várnaggyá is kinevezték. Már a kisgyermekek is tudják, hogy minden legendában van legalább egy szemernyi igazság. Így van ez ebben az esetben is. Roland lovag valós személy volt és a legenda valószínűleg az 1275-ös eseményekhez köthető.

A vár a 12. században épült egy régebbi szláv erődítmény helyén. A 13. század első felében kőerődítések védték, aminek köszönhetően az 1241-42. évi tatárjárásnak is ellenállt. Még ugyanebben az évszázadban, a Szepeshely építésén dolgozó olasz mesterek megerősítették az erődítményeit. Nekik köszönhető a 13. századbeli pompás prépostsági palota, a henger alakú torony, a román kori kapu és egy ma már nem létező román stílusú kápolna. A 14. században a várat egy központi udvarral, egy bejárati kapuval és egy barbakánnal bővítették ki. A 15. század közepén megnagyobbították az alsó udvart, amely Giskra János zsoldosvezér csapatainak tartózkodása alatt épült, akik V. László király szolgálatában álltak.

Az eredeti királyi vár több családé volt. 1464-től a Szapolyai családé, a 16. század első felében pedig a Thurzó családhoz került. A vár utolsó tulajdonosa 1636 után a Csáky család volt, akik 1945-ig birtokolták. A Csákyak Szepes várában csak a 18. század elejéig tartózkodtak. Hamar megunták és kényelmetlen is volt számukra a középkori palota, ezért inkább a hotkóci kastélyukba költöztek. A nemesi felkelések után már csak egy kis császári helyőrség maradt a várban. Az épületet állapota azonban a szakszerűtlen karbantartás miatt fokozatosan romlott. A helyőrség az 1780-as tűzvész után hagyta el várat. Biztosan nem tudni, mi okozta a nagymértékű pusztulást, de vélhetően villámcsapás vagy pálinkafőzés lehetett a tűz eredete.

A felújítási munkálatok, amelyek a 20. század második felében kezdődtek, megakadályozták a vár teljes megsemmisülését. Ekkorra a váregyüttes már komoly veszélybe került. Mivel a vár alapja nagyon instabillá vált, ezért elkerülhetetlen volt a rekonstrukciója. 1961-ben nemzeti kulturális műemlékké nyilvánították. Ez időben kezdődtek meg a régészeti és architektonikai kutatások a várban, amelyek a váregyüttes részleges rekonstrukciójával és fokozatos megnyitásával a nyilvánosság előtt fejeződtek be. Szepes vára 1993-ban felkerült az UNESCO világörökségi listájára.

Az alsó várudvar 1983-ben nyitotta meg kapuit a nyilvánosság előtt. A vár felső részét mindenképpen érdemes megcsodálni, ugyanis itt található a legtöbb látnivaló. A gyönyörű fellegvár és a háromemeletes, román stílusú palota kettős ablakoszlopaival az erődítmény talán legszebb részei. A vár a lőcsei székhelyű Szepesi Múzeum igazgatása alatt áll. Az újjáépített részekben állandó kiállítások tekinthetők meg. Régészeti leletek, fegyvergyűjtemény, kínzókamra, vártörténeti tárlat és a gótikus várkápolnában egy egyháztörténeti kiállítás fogadja az idelátogatókat.

A toronyba elsősorban a káprázatos kilátás miatt érdemes felmenni. Jó időben és egy kis szerencsével beláthatjuk a Szepesség nagy részét és a Magas-Tátra szikrázó hegycsúcsai is meglepően jól látszanak.